Pár hónapja történt, hogy ismét ránéztem erre a blogra és visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Meglehetősen kínos élmény volt. Nem mintha bánnám, hogy anno belekezdtem, ott és akkor szükségem volt rá. De visszaolvasni az akkori, nyersen őszinte, depressziós gondolataimat elég zavarba ejtő volt. Azért, hogy tanuljak a hibáimból, és talán egy kicsit tiszteletből is, újraolvastam mindegyiket, mielőtt egyesével kitöröltem őket. Meg persze azért is, mert nem találtam olyan opciót, mely segítségével egyszerre többet is kijelölhettem volna. Egy megtisztulási rituáléhoz hasonlatos folyamat volt. Egyszerűen azért töröltem ki őket, hogy továbblépjek.
Azonban nem ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy újra elkezdek írni. Ez az elhatározás már régebben megszületett, amikor végre rájöttem, hogy miről és hogyan akarok értekezni.
A régi blogom stílusából kiindulva, talán azt várja a visszatérő olvasó, hogy megtudja, mi történt velem az elmúlt években, amíg távol voltam az oldaltól. Tény, hogy lenne miről szólni. Történtek változások a családban, a tanulmányokkal kapcsolatban és egyéb más téren is. Volt pár meghatározó pillanat, melyek egy bizonyos irányba terelték a meggyőződéseimet. Voltak jó momentumok, melyeknek köszönhetően fontos dolgokat ismertem fel. És voltak olyanok is, melyeket senkinek nem kívánok. De az egyik dolog, amire rájöttem: vannak dolgok, amelyekről az ember nem beszél ilyen nyíltan, ilyen nyilvános fórumon. Nem azért, mert tiszteletlen, hanem mert nem ez a legmegfelelőbb formája. Egyik célom az, hogy megtaláljam ezt a megfelelő formát.
Na de ennyit a homályos felvezetésről, térjünk a lényegre. Az ok, hogy miért pont most kezdtem el újra írni az egyszerűen az, hogy mostanra tanultam meg a tízujjas gépelést. Egyelőre még nem megy valami jól, ebben a bejegyzésben is volt egy halom félreütésem és elég lassú is vagyok, de legalább azt már vakon is tudom, hogy melyik gomb hol van. A magyar billentyűzet egyébként katasztrofális, nagyon zavaró, hogy csak a jobb kisujjra öt ékezetes gomb jut, ezek hiányában már két hónappal korábban megtanultam volna. Vagy ha jobban lenne leosztva, bár nem tudom, hogy jobban is meg lehetett-e volna oldani.
A blogom egyik célja, hogy megtanuljak minél gyorsabban gépelni, de ez inkább csak mellékes. A lényeg, hogy az írást gyakoroljam. Mostanra meggyőződtem arról, hogy amit a legjobban szeretnék csinálni, ahhoz meg kell tanulnom minél jobban írni, bár ennél pontosabban ebbe egyelőre nem szeretnék belemenni. Ezért aztán, terveim szerint, két féle dolgot lehet majd itt találni: filmkritikát és általam kitalált történeteket. Az előbbi adja magát, ebben már van némi tapasztalatom, bár a formája nem lesz éppen szokványos, ezt még egy külön bejegyzésben majd kifejtem. Filmkritikát megpróbálok minél gyakrabban írni, az viszonylag könnyen jön, a történetek jóval ritkábban lesznek. Nem azért, mert kevésbé fontosak, sőt, azok a legfontosabbak, hanem mert azokat nagyon alaposan akarom megírni, minél kevesebb hibával. Elég személyesre és sokatmondóra tervezem őket és szeretnék meggyőződni róla, hogy ez sikerül is.
Egy másik fontos dolog, amire az utóbbi időben rájöttem, hogy csak ritkán szabad megígérni dolgokat. Nem azért, mert nem betartani dolgokat tiszteletlenség, hanem inkább mert a szavahihetőség talán a legfontosabb emberi erény. A kettő között nagy a különbség. Ezért aztán okulva korábbi hibámból nem is ígérem meg, pontosan milyen gyakran írok ide, annyit ígérhetek, hogy minél gyakrabban. Ez többnyire az ihlettől függ. Meg hogy mennyi érdekes filmet látok.
Végül pedig potenciális olvasóimtól csak annyit szeretnék kérni: ha bármi gondolatotok támad az itt olvasottakkal, kérem, osszátok meg velem. Már rég túl vagyok azon, hogy magamra vegyem, ha valakinek az ízlése eltér az enyémtől és emiatt nem ért egyet a véleményemmel. A kritika pedig a legfontosabb dolog, aminek a segítségével fejlődhetek.
Előre is köszönöm mindenkinek a figyelmét!
