- én nem spoilerezem le a fordulatot, de vigyázz, mert jelentősen ront az élményen, ha valaki mégis elszólja magát -

Ritkán esik meg az emberrel, hogy beül a moziba egy viszonylag kevésbé bereklámozott filmre, majd egyszer csak döbbenten ráeszmél, hogy amit lát az annyira kiemelkedő és egyedi, hogy valószínűleg még évekig emlegetni fogják. Persze nem mindenki fogja ezt érezni a Holtodiglan megtekintése közben, de őszintén szólva meglepődnék, ha nem válna klasszikussá. David Fincher egyszer csak gondolt egyet és rendezett egy olyan filmet, ami könnyedén hozza a Harcosok klubja színvonalát. Úgyhogy akkor kezdjük is el felsorolni, hogy mitől is olyan nagyszerű a Holtodiglan.

A történet szerint ötödik házassági évfordulójuk napján Nick Dunne (Ben Affleck) felesége, Amy (Rosamund Pike) eltűnik. A nőt napokig keresik és mivel viszonylag népszerű gyerekkönyv író, az országos média hamar felkapja az esetet. Az eltűnés körülményei meglehetősen furcsák, emiatt hamarosan mindenki Nickre kezd el gyanakodni, hogy igazából ő tüntette el valahogy Amyt. A film első egy órája homályban tartja a nézőt, Nick tényleg elég furán viselkedik, lehet agyalni rendesen, hogy mi a fene történhetett valójában, aztán egyszer csak kiderülnek a dolgok és a történet nemes egyszerűséggel megőrül.

A Holtodiglan az a fajta film, aminek a közepén van egy pofátlanul nagy fordulat, emiatt sokan nem mernek teljességében beszélni a történetről. Abban igazuk is van, hogy az élményt meglehetősen lerontja a csavar előzetes ismerete, de nem azért, mert annyira váratlan ami történik. Ha valaki a játékidő első részét azzal tölti, hogy próbálja kitalálni a rejtélyt, akkor könnyen lehet, hogy némiképp csalódni fog, nincs benne akkora meglepetés, mint a Harcosok klubjában vagy a Hatodik érzékben.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy ne lenne döbbenetesen hatásos az igazság, de nem amiatt ami történik, hanem amiatt ahogy az elő van adva. A Holtodiglan közepesen jó thrillernek indul, utána viszont annyira pörgős és feszült lesz, hogy levegőt venni is egyre nehezebb. Ez a vérprofi ritmusnak és a történetnek köszönhető, ami körülbelül percenként fordul egyet. A vágás a végletekig tudatos, már az elejétől fogva idegesítően feszes, amit a két és félóra alatt nem csak hogy végig megtart, hanem lassan, idegőrlően fokoz. A forgatókönyvbe könnyen bele lehetne kötni, mert az őrületes mennyiségű fordulat a legtöbbször a karakterek rögtönzéséinek köszönhető, amelyek valószínűleg nem egy logikai hibát hagytak maguk után, de amilyen hangulatot ez a tömény cselekmény eredményez, amiatt igazából nem hinném hogy ez komolyan zavarna bárkit is.

A teljes cselekményt igazából nem is szükséges elárulnom, mert nem az a korszakalkotó a filmben - az „csupán” zseniális -, hanem az a zsigeri, társadalom-kulturális horror, ami a felszín alatt megbújik. Bár igazából annyira nincs mindez mélyen elrejtve, a laikus néző is könnyen rájöhet mi folyik itt, mert a Holtodiglan szinte minden egyes mondata, történése és gesztusa egy kultúra hangos anyázása. Fincher azt a címet is adhatta volna a filmnek, hogy A rothadó 21. századi Nyugati társadalom. A század elején készült filmek (Amerikai Szépség, Harcosok klubja) még inkább csak megállapították az Amerikai Álom bűneit, a Holtodiglan viszont már elítéli és kivégzi. A film mindent kritizál és mindent éjsötéten lát, a média szerepét, a házasság intézményét, a férfi és a nő szerepét, a szexualitást, a karrierizmust, az emberi kapcsolatokat. Első ránézésre nagyon szélsőségnek tűnik a cselekmény, de mégsem tudjuk lerázni az érzést, hogy ez sajnos a rideg valóság. Ez különösen a médiával kapcsolatos jelentekre igaz, az az ostoba boszorkányüldözés, ami Nick ellen irányul egyszerűen felháborító (egyszer elmosolyogja magát miközben a feleségét keresik és máris pszichopatának bélyegzik), de mégis kísértetiesen igazinak hat. Van néhány jelenet, ami egyszerűen már vicc – főleg a nyomozással kapcsolatban – de még mindig hihetően hat. Emiatt a film felháborító, ugyanakkor elkeserítő szembenézés korunk modern társadalmi problémáival és ez adja a Holtodiglan megismételhetetlen hangulatát.

Mindez lehetetlen lett volna, ha nem lennének ennyire jók a színészek. Afflecknek egyértelműen ez az eddigi legjobb alakítása, valószínűleg egyébként is sokat tárgyalt magánéletének köszönheti, hogy ennyire eltalálta a média által szétcincált férfi alakját. Az igazi sztár azonban Rosamund Pike. Róla sajnos nehéz beszélni a cselekmény ismerete nélkül, de meglepődnék, ha nem kapná meg az összes legjobb női főszereplő díjat, amit az idei évre osztanak ki. Van róla egy beállítás a film legelején, amit a végén megismételnek és ekkora már a cselekmény annyi tartalommal tölti meg, hogy valószínűleg mindenki erre a tekintetre fog a legjobban emlékezni a film kapcsán:

A Holtodiglan nem azért maradandó film, mert eredeti az üzenete, hanem mert annyira egyedi, tömény és fojtogató hangulatban beszél aktuális társadalmi, egyéni és kulturális problémákról, hogy képtelenség nem felfigyelni rá. Ha az utókór egyszer majd képet szeretne kapni erről a korszakról ez a film valószínűleg kiváló kiindulási pont lesz számukra. Nem azért, mert annyira pontos képet fest, hanem mert annyira átérezhetőt.

Röviden: ez az a film, amiről filmes körökben még nagyon sokáig fognak beszélni. Meglepő, feszült, elgondolkodtató, eszméletlenül tartalmas, pofátlanul kritikus.

- Nagy Péter -