El se kezd, amíg ezt nem olvastad el!!!
Képes vagyok olvasni az emberek gondolataiban.
Még most tisztázzuk le a következőt, nehogy félreértés essék: ennek az naplónak a legfőbb motivácója a pénz és a hírnév. Nem mintha nem lenne bennem vágy, hogy hatással legyek másokra vagy hogy megpróbáljak valamiféle értékeket közvetíteni. Nem vagyok holmi reality tévés ribanc, de nem is szeretem amikor az emberek úgy tesznek, mintha lemondtak volna természetükből adódó vágyaikról. Nem vagyok sem hedonista, sem egy szent. Bármilyen nehéz is számodra elviselni, hogy valaki összetetten képes látni a világot, kérlek végy egy nagy levegőt, mielőtt tovább olvasol!
Most nyilván meg vagy lepődve, hogy nem vagyok valami kedves a közönségemmel. Sajnálom, ha ez nem tetszik, de most pont semmi kedvem jófejnek lenni. De szerintem így is maradni fogsz, mert amiről én írok, az bizony tagadhatatlanul eredeti. Tényleg. És ez a következő ténynek köszönhető:
Képes vagyok olvasni az emberek gondolatában.
És most arra gondolsz, hogy biztos nem vagyok éppeszű, hogy ekkora baromságot állítok. Van egy trükk, amivel azonnal megtudnálak győzni az igazamról, ha személyesen találkoznánk. A klasszikus gondolj-egy-számra-és-én-megmondom-melyik-volt-az-csel. Mindig beválik. De mivel itt ezt nincs módomban alkalmazni, először arra gondoltam, hogy akkor meg mi értelme mindezt leírni? Ki a fene fogja ezt elhinni? Aztán rájöttem, hogy úgyis el fogják hinni. Mert ez igaz. Ez egyedi. Ilyet nem lehet kitalálni. Maga az írás fog meggyőzni igazamról, mert az események logikája túl jól összeáll. Gondolj csak bele, ez olyan, mint amikor például időutazós történeteket írnak. Érdekesek, meg izgalmasak, lehet rajtuk sokat agyalni, de nem hatnak igazinak, mert időutazás ugyebár nem létezik, ezért túl sok a logikai hiba. De ha én leírom mindazt, ami velem történt, mindez teljesen hihetően fog hangzani. Nem lesz benne hiba vagy elvarratlan szál. Legfeljebb, ha elfelejtek valamit.
Most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy nem is jut el idáig senki az olvasásban. De ezzel sajnos nincs mit tenni, ezt csak az fogja elhinni, aki kitart. Vállalnom kell a kockázatot, hogy ilyen ember nem lesz. Óóó bakker.
Na de akkor kezdjük az elején, tisztázzunk néhány dolgot az én nem is annyira különleges, mint inkább rendkívül irritáló képességemről. Az alapok egyértelműek: hallás távolságon belül képes vagyok hallani az emberek felső gondolatait. A hallás távolság azért fontos, mert az emberek gondolatainak hangereje váltakozó. Biztos te is megfigyelted már, hogy minél erősebben gondolsz valamire, azt annál hangosabban hallod a fejedben, néha annyira, hogy még a külvilág hangjait is elnyomja. Ezért nem járok például könyvtárba. Ott az emberek olyan hangosan gondolkoznak, hogy szétreped tőle a fejem. Ebből következik, hogy mások gondolatai képesek számomra is elnyomni a külvilág hangjait, de szerencsére az évek alatt képessé váltam elnyomni mások gondolatait. Másképp súlyos gyógyszerfüggő vagy alkoholista lennék.
A másik fontos dolog a gondolatok rétegeltsége. Vannak felső gondolatok, melyek szavakként fogalmazódnak meg a fejben, és ösztönös gondolatok, melyek csak benyomások, képek és érzések, szóval nem megragadhatóak. Na, én csak a felületes gondolatokat hallom. A közhiedelemmel ellentétben a gondolatolvasás nem terjed ki arra, hogy képeket is meglássak másokban, lenne is gondom vele rendesen, ha még a látásom is elhomályosítaná mások közelsége, elég nekem a hangokkal megküzdenem. Összességében tehát azt hallom, amire az emberek az adott pillanatban éppen gondolnak, amin rágódnak, amire a megoldást keresik. Nem tudok turkálni a fejükben, mint valami fiókos szekrényben.
Igazából ennyi a lényeg. Hmm, ez egyszerűbben hangzik, mint gondoltam. De azért nehogy azt hidd, hogy ettől még olyan könnyű a helyzetem! Tudod, hogy milyen elbaszott dolog így felnőni? Hogy milyen nehéz valakinek, aki mindenkiről akaratlanul is tud mindent, megtalálni a módját, hogy értelmesen ki tudja fejezni magát? Asszem ezért is vagyok ilyen kellemetlen ember, mindig arra vártam, hogy engem hallgassanak meg végre, ne nekem keljen meghallgatnom az ötezredik embert is, amint azon morfondírozik, hogy vajon megfelel-e másoknak. Ez a legdurvább! Az emberek túlnyomó része azon agyal, hogy hogyan jusson minél kevesebb bajba, hogy hogyan kerülje el mások utálatát vagy lenézését. Nem azt, hogy hogyan érjen el elismerést. Nagy ám a különbség a kettő között! Teljesen más az a két emberfajta, mint akit az előbbi, és mint akit az utóbbi motivál.
De ez a napló (vagy mi az Isten ez) lesz az én szócsövem! Az sem érdekel, ha senki sem látja, legalább kiírom magamból az ideget.
A legegyszerűbb az lesz, ha kronológiai sorrendben kezdünk neki a dolgoknak. Pontos időket, igazi neveket (főleg a sajátomat!), illetve helyszíneket jobb, ha nem írok le, azt hiszem, ennek az okát nem kell magyarázni.
Tehát.
Majd 30 éve születtem egy kis vidéki város kórházában és amikor először meglátott, édesanyám könnyeivel küszködve így köszöntött:
- Szia Rin, Isten hozott! Kívánom, hogy az életed különleges legyen!
Születésem napját többször is elmesélte nekem, de soha, egyetlen alkalommal sem gondolt másra, mikor ezek a szavak elhagyták a száját. Igen, meglehetősen érzékeny, őszinte és empatikus nő volt, és ezt azzal is vállalta, hogy ilyen zavarba ejtő dolgokat mondott ki hangosan. Nagy hasznára vált mindkettőnknek a természete, mert kívánsága maradéktalanul teljesült. Csak neki köszönhetem azt, hogy nem veszítettem el az eszemet. És valószínűleg azt is, hogy még mindig élek.
- Rin -
