Ezt előbb olvasd el - lehetőleg.
- örvendessék az Úr: nulla spoiler -
Megérkezett a Marvel első idei blockbuster csodája, a Phase Two utolsó filmje - legalábbis ami az alapkaraktereket illeti. A három post-Avengers film (Vasember 3, Thor 2, Amerika kapitány 2) mindegyikén érződik a pokolian sikeres, közös mozi hatása és örömmel állapíthatjuk meg hogy a változás, kisebb-nagyobb mértékben, mindhárom franchisenak jót tett, de leginkább a A tél katonájának. Gyorsan le is szögezem: szerintem a három utolsó szuperhősös móka közül messze ez sikerült a legjobban, ha valakinek a másik kettő tetszett, akkor ezt is nyugodtan bevállalhatja. Sőt, a Bosszúállók után ez a legjobb Marvel film - bár attól azért még így is messze van -, ami leginkább annak köszönhető, hogy A tél katonája másolta le legpontosabban a Bosszúállók receptjét.
A Bosszúállók azért volt anno nagyon sikeres, mert az addig filmjeiket teljes jelenlétükkel uraló, magasan mások fölé magasló hősök egyszer csak hozzájuk hasonlóan különleges, magányos és egoista egyének társaságában találták magukat, a köztük lévő izgalmas dinamikát pedig nagyon jó forgatókönyv segítségével adták elő. Emellett a történetvezetés a saját egyedi, vérprofi ritmusában váltogatta az akciót, a rejtélyt, a drámát és a humort, miközben a hősök világait egy nagy, mindent átfedő egészbe gyúrta össze, egy a miénkhez hasonló, de attól izgalmasabb alternatív univerzummá. Az eredetfilmekben ez nem volt meg, a hősök magukban nem működtek olyan jól, a Phase Two filmek viszont már ráéreztek a Marvel univerzum hangulatára, a ritmusuk hasonló, a new yorki események összefűzik őket és a karakterek egyfolytában egymást utalgatnak.
Amerika kapitánynak nagyon jót tett a változás, mert az első rész fekete-fehér-jó-rossz világnézete a legbutább és legunalmasabb szuperhős egyikét eredményezte, a második rész viszont erényt kovácsolt ebből, a film egyik legjobb húzása a Kapitány jóságosan patrióta világlátásának és jelen korunk, eszközeiben nem válogató bürokráciájának az ütköztetése. Rogers idealista szemén keresztül a néző is elborzad ezen a szürke, erőszakos világon, ahol egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki az ellenség. A játékidő körülbelül felénél jöttem rá meglepődve, hogy ez a film lényegében egy klasszikus kémfilm: a S.H.I.E.L.D.-en belül árulás történik, nem tudni ki irányítja a szálakat vagy hogy kiben lehet bízni, a végső, nagy összecsapás előtt a Kapitánynak és a Fekete Özvegynek előbb azt kell kikémkednie, hogy ki áll a dolgok mögött. Na nem mintha olyan meglepőek lennének a fordulatok (se a fő gonosz, se a Tél Katonájának személyazonossága nem tartogat meglepetést), viszont ad a filmnek egy meglepően komoly és szomorkás hangulatot, ami az eddigi filmekben nem volt meg.
Az Amerika Kapitány 2 azzal nyeri a Bosszúállok-koppintás versenyt, hogy még annak csapatdinamika koncepcióját is lenyúlja. Scarlett Johansson bőrnacis kémjének amúgy sem volt még önálló filmje, egyetlen női hősként pedig ez a legmegfelelőbb film szerepeltetésére, hideg, óramű pontosságú személyisége éles kontrasztban áll Evans katonájával. A szupercsapat Anthony Mackie Sólymával teljesedik ki, aki, habár látványos karakter, nem túl érdekes személyiség, abszolút mellékszereplő alapanyag. Hármuk összekoordinált akciói azonban nagyon hatásosra sikerültek.
A tél katonája szuperhős film létére meglepően komoly gondolatokat vet fel a korrupcióról, a bűnüldözésben bevethető eszközökről és arról, hogy a hatalom milyen mértékben korlátozhatja a társadalom szabadságát annak védelmében. Ez elég súlyt ad a történetnek ahhoz, hogy alátámaszthassa az akciót és látványt, de ennél nem megy messzebb. Nem mintha szükség volna rá, de ez a hozzáállás az egész filmen nagyon érződik, az, hogy az Amerika kapitány 2 megrendelésre gyártott film: olyan, mintha adtak volna egy listát a stúdiónak, hogy ez és ez legyen benne a filmben, azok pedig hibátlanul, profin szállították is. A történet tökéletes időpontokban váltogatja a hangulatot; a dialógusok viccesek; a dráma megható; a verekedések (főleg a liftes!) jól vannak megkoreografálva; a CGI menő, de mindez mégis olyan, mintha csak kényszerből egymás után rakták volna a kívánt jeleneteket, nincs egy olyan, erős alapgondolat, amely átjárná és összefogná az egészet.
Félreértés ne essék, A tél katonája nem lesz ettől rossz film, csak nem lesz olyan maradandó, mint a Bosszúállók. Megbecsülendő, hogy a Marvel egy ennyire biztos sikert jelentő alkotásból is megpróbálta kihozni a legjobbat. Ez a film egyfajta standardot jelent számomra: legalább ilyennek kéne lennie egy átlagos blockbusternek.
Röviden: habár se nem egyedi, se nem maradandó, mégis a Marvel filmek sajátos elemeit tökéletesen visszaadó, nagyon szórakoztató blockbuster. Képregényfilm fanoknak kötelező.
-otherself-
