Kritikai nézeteimről. - konkrét spoiler nincs, de írok a befejezés következméyeiről, ami elég sok mindenre céloz -
Van egy olyan közhiedelem, miszerint a kritikusok jobban szeretnek csak azért rossz véleményt adni egy filmről, mert az olyan beállítottságú kritikákat többen olvassák el, és ez sok esetben sajnos igaz is. Én jobban szeretek jól sikerült filmekről értekezni, sokkal érdekesebb elmagyarázni, hogy miért jó valami, mint kifogásokat találni rajta. Van még azonban a legrosszabb, a harmadik eset, amikor egy filmben annyira nincs semmi kiemelkedő pozitívum vagy feltűnő hiba, hogy szabályosan szenvedés értelmesen írni róla. Sajnos az X-Men: Az eljövendő múlt napjai ez utóbbi kategóriába esik.
Akárhogy próbálkozom, nem tudom egyszerűen rámondani a filmre, hogy rossz. Van benne pár látványos és kreatív képesség-mutogató jelenet (Quicksilver betörése kiemelkedő), Hugh Jackman reakciói néhol meglepően viccesek, a meglehetősen sok karakter motivációja pedig furcsa mód érthető. Igaz, ennél az utolsó pontnál a forgatókönyv majdnem leverte a lécet, de szerencsére háttérbe szorították Farkas szerepét, így a Fassbender-McAvoy-Lawrence trió meglehetősen komplikált kapcsolata elég teret kap ahhoz, hogy nagy nehezen elhordozhassa a hátán a drámai vonalat. Erre szükség is volt, mert hármuk szerepének, és ahogy azt eljátsszák, szinte semmi köze sincs a többi mutánshoz, akik leginkább statisztának felelnek meg papírvékony szerepüknek köszönhetően. Egyedül a három főszereplőnek van átérezhető motivációja a filmben (Magneto a dühös, Raven a megtévedt, Xavier meg a felelősséget nem bírja) és csak az őket játszó színészeknek van annyi tehetségük, hogy ezt hihetően elő is adják. Itt kell megjegyezni, hogy a szinkron sajnos nagyon sokat ront az összképen, Fassbender magyar hangja például felháborítóan hiteltelen.
És ennyi. Semmi másról nem érdemes írni Az eljövendő múlt napjaival kapcsolatban, mert semmi nincs benne, amit ne láttunk volna már korábban egy X-Men filmben, pedig ez már a hetedik. Ez persze nem lenne probléma, ha legalább egy X-Men mozi is készült volna, ami egy kicsit is jobb egy átlagos képregényfilmnél. Pedig a franchisenak van egy nagyon érdekes alapmotívuma, miszerint a mutánsok a társadalom által megvetett és kitaszított embercsoportokat és az ismeretlentől való félelmet szimbolizálják. A sorozat legtöbb filmjében ez is a konfliktus alapja, csak sajnos soha nincs rajta elég nagy hangsúly. Az alaptrilógia nem is nagyon feszegette a témát, azok a filmek, a CGI korszak kezdetén gyártott többi mozihoz hasonlóan, inkább csak látványosak, a kilencvenes évekből megmaradt blockbuster-hangulat hatására pedig könnyedek és morálisan fekete-fehérek akartak lenni. Később az X-Men: Az elsők akart komolyabban belemerülni a különbségekből fakadó konfliktusok ábrázolásába - ennek legfőbb bizonyítéka a komolyabb színészválasztás -, a hangsúly meg is volt, de a megoldás ugyanaz maradt: az erőtlen, rettegő és ostoba emberek megpróbálják elpusztítani ezt a félelmetes és ismeretlen új erőt, miközben a mutánsokat ez annyira izgatja, mint medvét a szúnyog, a konfliktus középpontjában - ahogy a most bemutatott filmben is - pedig ismét Xavier és Magneto nézeteinek az ellentmondása állt.
Nagyon nagy hibája a sorozatnak, hogy gyakorlatilag nincsenek benne emberek, akik mégis vannak azok vagy rettegnek, vagy pszichopaták, vagy mindkettő, ráadásul tégla egyszerűek is, emiatt pedig a néző kénytelen vagy ezzel a paranoiával azonosulni vagy pedig a mutánsokkal. De utóbbi sem könnyű, mert a különleges erővel megáldott szereplőket szinte sosem helyezik olyan, hétköznapi szituációba, amin keresztül átérezhető lenne a kitaszítottságból származó frusztráció. Ha valaki mutáns, azt azonnal táborba zárják, vagy kísérleteznek rajta, vagy valami különleges program részesévé teszik, tehát semmi olyat helyzetet nem lát az átlagos néző, ami segítségével kötődhetne a helyzethez. A karakterek reakciója így csak közvetve értelmezhető, de legalább van annyi logika a cselekményben, hogy nagyjából hihető legyen. Emiatt aztán a dráma csak érthető, de nem érezhető.
A másik nagy problémája az X-Men filmeknek, hogy a mutánsok ereje egy kicsit sincs kiegyensúlyozva, sem pedig egyértelmű logikának alávetve. A Bosszúállók ebből a szempontból szerencsésebb, mert ott szinte mindenki szupererős, beléjük lőhetnek, leeshetnek száz emeletes épületről, elcsaphatja őket egy kamion, végzetes sérülést nem szenvednek el, így aztán nagyobb az írók kreatív szabadsága. A mutánsok viszont átlagos emberek, akik az előre haladott evolúciónak köszönhetően egyetlen, meglehetősen egyedi képességre tettek szert. Hiába tud valaki tüzet szórni vagy olvasni mások gondolataiban, ha egy komolyabb pofontól is kifekszik, ez pedig olyan ellenfelek ellen, akik képesek akár egy kilométeres sugáron belül fellelhető csavarból is tömegpusztító fegyvert csinálni, meglehetősen komoly fejfájást okoz a forgatókönyvíróknak. A sorozatban végig nagyon feltűnő, hogy a cselekmény mennyire szenved azzal, hogy az aktuális mutáns a megfelelő időben, a megfelelő körülmények között, a megfelelő ellenféllel harcoljon. Magneto a legrosszabb ebből a szempontból, annyira korlátlan ereje és pusztítási vágya van, hogy vagy teljesen kiírják egy időre a cselekményből (műanyag börtön), hogy a többi szereplő is érvényesülni tudjon, vagy valami hülye megoldással lekorlátozzák a lehetőségeit (robot vagy lőfegyver, amiben nincs fém). Nem csoda, hogy Farkas a legnépszerűbb karakter, regenerálódási képessége miatt vele nyugodtan csinálhatnak bármit, Jean Grey-t viszont, aki a képességének köszönhetően körülbelül mindenre képes, sokáig visszafogták, ereje teljében meg egy béna megoldással kinyírták. Nem is sikerült egyik forgatókönyvnek sem megfelelő akciójelenetet produkálnia, tele vannak logikai hibákkal és kényszerű megoldásokkal, a látványjelenetek nagyszerűségéből rengeteget kivesz az izzadtságszagú erőlködés.
Az eljövendő múlt napjainak talán csak egy pozitívuma van, bár az sem a film része, hanem annak a jövőre való, esetlegesen jótékony hatása: azért lett időutazósra megcsinálva a történet, hogy eltörölje az alaptrilógia cselekményét, feloldva ezzel a különböző idősíkokban játszódó cselekmény logikai hibáit és mozgásteret biztosítva az új és jobban kidolgozott karaktereknek. Ez azonban csak annyit ígér, hogy a franchise következő részei nem az első három film, hanem Az elsők és Az eljövendő múlt napjai kicsivel társadalomtudatosabb és komorabb hangulatát fogják visszaadni, ami, habár mindenképpen pozitívum, önmagában nem biztosítja azt, hogy az X-Men sorozat a képregényfilmek mai dömpingjében emlékezeteset fog alkotni. Az alkotók most végre lehetőséget adtak saját maguk számára, hogy feljavítsák a franchiset, de sajnos sokkal valószínűbb, hogy a forgatókönyv átlagon felüli nehézségeinek köszönhetően az eljövendő évek pontosan ugyan ilyen színvonalú filmeket tartogatnak számunkra. Amelyek nem rosszak, csak sajnos gyorsan felejthetőek.
Röviden: ugyanolyan, mint atöbbi X-Men film, azaz van benne sok minden, de semmit sem csinál kiemelkedően. Tehát ha a többi tetszett, jó eséllyel ez is fog.
- otherself -
